„Az élet értelme, nem a puszta létezés és túlélés, hanem a haladás, a felemelkedés, elérni és meghódítani valamit.”
(Arnold Schwarzenegger)

koszonto_kep

Kedves Látogató!


Engedje meg, hogy bemutassam Önnek a Napfényes Támogató Szociális Egyesületet. A Napfényes Támogató Szociális Egyesület 2005. szeptember 12.-én alakult.

A megalakulásunkkor azért választottuk jelképünknek a mosolygó napocskát, mert az arcokon visszatükröződő széles mosolyt, a vidámságot tűztük ki célul. Logonk arra biztat mindannyiunkat, hogy a mindennapi gondok mellett legyen lehetőségünk megélni az öröm perceit, tudjunk és akarjunk is boldognak lenni.

Tudom és érzem, hogy az empátia, a tolerancia és segítségnyújtási képesség bennünk rejlik. Felszínre kell hozni, mert csak így tudjuk elősegíteni a sérültek társadalmi esélyegyenlőségét.

Az egyesület Püspökladány város és kistérsége, illetve Hajdú-Bihar megye közigazgatási területén élő lakosság számára biztosít komplex segítségnyújtást a szervezeti egységek együttműködése, törvényi szabályozottsága szerint.

Az egyesület jövőképe: a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének, önrendelkezési képességének megteremtése, egyéni igényeken alapuló, biztonságos, kiegyensúlyozott, önálló életvitel kialakítása.

Szolgáltatásaink:

  • Támogató Szolgálat
  • Fogyatékos személyek nappali ellátása
  • Fejlesztő foglalkoztatás
  • Támogatott Lakhatás

 

A Támogató Szolgálat meghatározott feladatokat lát el; – lakókörnyezetben történő speciális segítés. Személyi segítő szolgálat, az információnyújtás, tanácsadás, ügyintézés, a Személyi Szállító szolgálat és speciális kiegészítő szolgáltatások. A segítségnyújtás mindig személyre szabottan, tervszerűen és a fejleszteni kívánt területre fókuszálva történik.

A Napfényes Szigeten a fogyatékos személyek nappali ellátása 40 fő számára biztosított. A családias légkörű, az ellátottak korának, egészségi állapotának, és funkcióvesztésüknek, valamint meglévő képességeinek megfelelően kialakított és felszerelt intézmény lehetőséget teremt az önálló életvitel kialakítására, az önállóság fejlesztésére, a testi és szellemi fejlődésre, szinten tartására, munkavégzésre, illetve munka jellegű tevékenység végzésére.

Az intézmény keretein belül működik a fejlesztő foglalkoztatás, melynek célja; olyan rendszeres elfoglaltságot biztosítani, mellyel az ellátottak meglévő munkaképességének szinten tartható, fejleszthető azáltal, hogy a rendszeres munkavégzés célú foglalkoztatással valamilyen értéket képviselő, végterméket hoz létre, illetve kiegészítő pénzforráshoz jut, sőt lehetőséget teremt az ellátott társadalmi re-integrációjára, rehabilitációjára.

A támogatott lakhatás a fogyatékos személyek részére biztosított ellátás, amely az életkornak, egészségi állapotnak és önellátási képességnek megfelelően, az ellátott önálló életvitelének fenntartása, illetve elősegítése érdekében biztosítunk 7 fő fogyatékos személy részére.

Feladatunk, hogy a speciális bánásmódot igénylő ellátottak mindennapjait olyan céltudatossággal, és szakmai előrelátással szervezzük, hogy a lehetőségek teljes kihasználásával, minél önállóbb életvezetésre legyenek képesek.

A szolgáltatások biztosításával a szülők és a sérült fiatalok támogatásának szükségességét felismertük, szembesültünk a fogyatékos gyermeket nevelő szülők gondjaival, hogy milyen fontos tettel és segítséggel mellettük állni.

Bizonyára Önök is átéltek már az életben olyan pillanatot, mikor mások segítségére szorultak. A fogyatékos személyek megtalálták azt helyet, a Napfényes Szigeten ahol a segítség önzetlen, és sosem fogy el.

A szakemberek, a jó érzésű emberek SEGÍTENEK, segíteni akarnak embertársaikon, akik ma még gyengék és bizonytalanok, de teli vannak reménnyel, hogy elindulhassanak az úton, amelytől joggal várják a csodát, hogy emberhez méltó életet élhessenek, ők is egyek legyenek az egyenlők között.

 

„A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen tiszta szeretet.”

 Úgy érzem, hogy ez a gondolat kifejezi hitvallásunkat.

Kiss Róza
Napfényes Támogató Szociális Egyesület elnöke
elérhetőségek: www.napfenyesegyesulet.hu
email: info@napfenyesegyesulet.hu
tel., 06/54-886-990